Egyetlen, ámde annál nagyobb elõnye van a faszával lantoló Benkõ Dánielnek: sosem kell szoftvert frissítenie a hangszerben. Bertalan E. Zoltán zeneszerzõnek viszont igen. Kalandjainak, vagyis a válogatott szívássorozatnak, terjedelmes, ámde gördülékeny leírását alant olvashatják. Mindörökké éljen a magyar-Yamaha-barátság!

Állj, vagy lõ a Yamahám!

Van egy olyan rossz szokásom, hogy zenét szerzek. Tudom: mások éheznek, én meg ilyen luxusokat engedek meg magamnak, de így alakult, nincs mit tenni. Az ilyen tevékenységhez - ha az ember egyedül dolgozik - kell egy jófajta szintetizátor, ami nem csak hangokat szintetizál, de lehet vele zenekart is imitálni, majd egész dalokat felvenni ezzel a virtuálbandával. Lehetõleg stúdióminõségben, hogy ne csak a rokonoknak lehessen húszforintos cédére kiírva mutogatni. Szóval kell egy hangszer. Ki is néztem egy nemolcsót, de annál jobbat, a Yamaha MOTIF ES6-ost. Mivel mások éheznek, nem újonnan vettem hatszázkilencvenért, inkább kerestem használtat féláron. Az ilyen motyók nem nagyon romlanak, mozgó alkatrész csak a billentyûzet, azt meg a japcsik szovjet liszensz alapján gyártják, ergó szétüthetetlen. Megvettem egyet három hónaposan, még új a szaga most is, gondoltam királyság van, lehet szerezni azt a zenét. Addig minden klafa is volt, amíg egy spéci részét nem akartam használni a cuccnak. Ez pedig a szempler. Röviden arra való, hogy az ember bármilyen hangot felvehet a szintetizátorral, és azt használhatja, mint hangszert. Mondjuk: beleéneklem, hogy „Lá”, akkor ezen a hangon tudom „énekeltetni” – játszom a billentyûkön, õ meg lalázik. Példa az Elsõ Emelet „Állj vagy lövök” címû száma. (Másra is való, de az már szakmai történet…) Az egészhez kell némi (512 mega) memória, ahová a hangminták kerülnek. Az én drága Yamahámat beépített szemplerrel hirdetik még ma is, mint egyik legfõbb erény. Meg lehet tekinteni, angol nyelvtudás elõny: http://www.yamahasynth.com/products/motifes/features.html Szóval ez az egység szerves része a motyónak (Ennyiért? Még szép!). Használni azonban nem lehet, mert a gyárból az említett memória NÉLKÜL jön ki a cucc. Errõl a fícsörök között igen apró betûvel emlékezik meg a manuál, nyilván a japcsi marketingesek is érzik, hogy ez azért minimum átbaszás. No sebaj, irány a memóriabolt. A gépkönyv pontosan leírja, hogy milyen cucc kell, még csak nem is extraság, pécés RAM. Bediktáltam a csávónak. Enyhe mosollyal a szája szegletében (tekintve, hogy egy évek óta kifutott típusról, az SDRAM-ról van szó) szolgált ki. A gúnyos tekintetet „szintetizátorba kell” benyögéssel próbáltam enyhíteni, majd leszurkoltam a tíz rongyot a két modulért. Mert Motif kisasszony csak párosával fogadja magába a memóriát, nem ám egyesével… Otthon kezeimet dörzsölve, lalázásra lélekben felkészülve, pontosan az utasítások szerint betoltam a memóriákat a helyükre, aztán hajrá! Azaz… izé… mifasz van? FAGYI! Az á-á-á-állj-ig jutottunk, lövés nem volt. A hangszer nem reagált, nyomhattam, tekerhettem, tolhattam, amit értem: semmi. Na ilyet se nagyon láttam még! Szintetizátort fagyni… Pár újraindítás után már nem voltam ennyire vidám. Amikor a PC-s gyakorlat összes trükkjét bevetve sem értem el áttörést, kezdtem morci lenni. Kiszedtem a memóriát – a hangszer mûködött. Csak nem vett fel. A neten elolvastam a – fõleg angolszász – júzerek fórumát. Mondjuk nyugodtabb nem lettem attól, hogy az amcsik is beszopták az ügyet, volt, aki száz dolcsikat ejtett ki az ablakon márkás memóriákért és Miss Motif fel sem ismerte. (Nekem legalább nem errorozott, rögtön behalt). Sovány vigasz. Annyira azonban nem voltam birka (vagy gazdag?), mint a jenkik, hogy megtartsam a használhatatlan cuccot, szépen visszavittem a gúnyosmosolyúnak, aki – meglepõ módon – simán sztornózta a bizniszt. Most van tízezrem, de nincs szemplerem. Elkezdett érlelõdni bennem a gondolat, hogy felkeresem a Yamaha boltot/képviseletet, mondván: „ugyan adjanak már olyan memóriát, ami használható is...” (Van egy olyan fájó gyanúm, hogy ott nem lesz elég a tíz rongy.) Tovább erõsítette elhatározásomat a szaküzlet felkeresése ügyében „Hisztispicsa” Motif következõ húzása. Azt már az elsõ használatkor eldöntöttem, hogy a választható háttértárak közül a pendrájvot fogom használni, a sógorom cégénél ugyanis marokszámra dobálják ki a 128 megás példányokat a jómunkásembereknek, mert a kutyának se kell. Így is lett, minden klassz.Vagy mégsem? Ha már a neten voltam, megnéztem, hogy a Yamaha milyen szápportokat nyújt a honlapon. Van itt minden, fõleg a PC-s alkalmazások frissítései, de egyszer csak megakadt a szemem a „ Motif ES OS updater” soron. Ez – mint kiderült – förmver frissítés „kisebb” hibák javítására a hangszer oprendszerében. Hurrá! Szóval vannak kisebb hibák. Mindegy, letöltöttem és belebújtam a leírásba, hogy mit is kell tenni a frissítéshez. Ekkor ért a következõ sokk. A telepítést ugyanis NEM lehet a pendrájvról megejteni, a PC-rõl USB-n keresztül meg aztán végképp nem. Csak az „alapértelmezett” háttértár, a memóriakártya használható. „Egye fene, veszek egyet” – határoztam el, és rákerestem a gúgliban. Az elsõ találatok már pánikrohamba kergettek, ugyanis az illetõ típus, a Smartmedia, egy 2002-es(!!) cikk http://www.pdamania.hu/content/1293 szerint már akkor kihalóban volt, mert a többi technológia túlhaladta a formátum maximális (128 megás) lehetõségeit. Na vazze! Munkahelyen voltam, (mert az is van, nehogy meg lehessen élni a zenébõl) anyázni kezdtem. Hangosan. Kollegám fel is nézett a melóból, hogy mi ez a balhé. Jakérem, a 2003-ban (tetszik figyelni az évszámot?) megjelent hangszerben olyan formátumú az alapértelmezett háttértár, ami akkor már egy éve dögrováson volt! Innentõl kezdve sejthetõ a végkifejlet: a cucc aranyárban kapható, fõleg használtan. Van megrendelésre új is, Magyarból vehetõs, jó forintért. Tizenhétért. Ó, igen. Tizenhét-ezerért! Most, amikor egy kétgigás pendrájv olyan öt rongyért már vihetõ, akkor 128 mega kapacitás, ebben az õskövület-kivitelbeni... Lehet persze íbéjezni is, ott valamivel olcsóbb, de még így is velõtrázó az ára. Mivel nem tudtam telepíteni, nem derült ki, hogy például az új oprendszer engedi-e a pendrájvos frissítést… Hatásos fordulat lenne, ha engedné. A Smartmedia megkésett öngyilkossága az én kontómra. A hangszer megvétele óta eltelt egy hétben sikerült a leírtakat átélni, így a zeneszerzésre sok idõ nem maradt. A Fogyasztóvédelmi Felügyelet médiából csüngõ emlõin nevelkedett vásárlói öntudatom azonban felbuzdult, a növekvõ homárfaktor-számról már nem is beszélve. Ezért megírtam. Itt nagy vonalakban, szakmai fórumokon telenyomva zsargonnal. Sajnálni nem kell, majd megoldom. Okulni viszont lehet. Nyilván azoknak, akik – bár mások éheznek – Kodály hazájában nem csak kenyérrel szeretnének élni és éltetni…

Bertalan E. Zoltán